Aktualitások

Az Agrosol Kft 2010-ben úgymond kísérleti jelleggel vevőtalákozók szervezésébe kezdett, Kelet-Magyarországon Debrecenben február végén, majd Dunántúlon Kisbéren május végén került sor a  megrendezésre.

Ezen vevőtalálkozók a BASF és a BAYER gyártó cégek nagyfokú segítségével valósultak meg, és nagyon nagy támogatásban részesültünk a MEGE vezetősége részéről is.

A talákozók nagy érdeklődés mellett zajlottak, és a résztvevők visszajelzése is nagyon pozitívak voltak.

Az Agrosol Kft ezért úgy döntött hogy folytatja ezt a sikersorozatot az idén is az ország déli régióiban.

Az idei első vevőtalálkozó megrendezésére 2011.02.25.-én Cserkeszőlőn került sor.

A következő május végén lesz esedékes valószínűsíthetően Dombóvár környékén, de erről mindenki időben értesítve lesz, de akinek több információra lenne szüksége rendezvényeinkről keresse fel területileg illetékes kollégáinkat.

Prezentációk:

A Bayer regisztrációs módosításai 2010/2011-ben
Gerő Judit üzletág-igazgató
Bayer Environmental Science

A BASF új rágcsálóirtási megoldása
Hajdú Zsófia, Maros Péter
BASF Hungária Kft.

Az Agrosol Kft célkitűzései 2011-ben
Jakab Tamás
Agrosol Kft

A gazdasági válság elhúzódó hatásai
Péteri István
Agrosol Kft